Második hét
Leszámítva az időnként megjelenő vendégeket, amelyeket nagyon nehezen viseltem lelkileg és fizikailag is, zavartalanul telt a második hét. Te szépen gyarapodtál. Csillamama finomakat főzött minden nap. Volt olyan hogy 110 grammot is kiszopiztál egyhuzamban. De továbbra is igény szerint szoptattalak, hogy beálljon kereslet kínálat szerint a tejtermelődésünk. Ez főleg éjszaka tűnt nehéznek, szinte soha véget nem érőnek. De az éjszakákat úgy vészeltük át, hogy magam mellé fektettelek, és én is aludtam, miközben te szopiztál.
Ez működött, ugyanis, lassan lassan kezdtem kipihenni magam. Már két és fél óra alvás is elégnek számított nekem akkoriban, ahhoz, hogy jókedvűen teljenek el a veled töltött pillanatok.
A tejmentes étrendem is bevált, ugyanis kezdtek megszűnni a hasgörcseid. Te pedig egyre kevesebbet sírtál, egyre többet aludtál, és mosolyogtál.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése