Negyedik hét
Ezen a héten sokat változott az életünk. Az egyetlen ami nem változott szerencsére az, hogy te rendíthetetlenül szopizol, viszont már nem olyan gyakran. Lassan kezd rendszeresen két óránként beállni a szopis napirended. Valószínűleg múlt hétvégén, túl estünk egy növekedési ugráson, ami abból állt, hogy te folyamatosan szopiztál, éjjel-nappal, aztán a napokban kezdted ritkábban igényelni, ugyanakkor mintha több tejem lenne, és te pedig nemsokára eléred a 4 kilót. Jól működünk azt kell, hogy mondjam.
Viszont, már kimentünk kicsit sétálni, a Mariettától kölcsönkapott hordozóban, és kipróbáltuk a hordozókendőt is, amit Júlia jóvoltából élvezhettünk. Nagyon jó móka a hordozókendő.
A tegnap benne voltál, egész nap, s így tettem vettem, még szoptatni is így szoptattalak, sok mindent eltudtam végezni, (Hunort megreggeliztettem, elpakolgattam a lakásban, s hasonló hasznos dolgokat cselekedhettem) de rájöttem, hogy ez hatalmas csapda. Mert hozzászokunk mindketten, s amikor már nem 4 kiló leszel hanem 12, nem fogom tudni elmagyarázni neked, hogy már nem bírlak cipelni. Úgyhogy inkább megpróbálom a Vida Ági féle napirend kialakítását: ébredés után szoptatás, böfiztetés, tisztába tevés, aztán szoció (amiben sok minden benne van: zenehallgatás, beszélgetés, testcirógatás) Ezeket nagyon szereted, nagy mosolygásokkal nyugtázod. Ezután altatás, a hasadon, miközben simogatom a hátad. NA ez nem megy! Egyelőre csak szopizással alszol el. Itt még csiszolni kell a módszeren.

Hunorral amúgy egyre jobb a kapcsolatotok. Élénken érdeklődik irántad:
Itt Csillamama ölében vagy éppen, akinek nagyon sok jót köszönhetünk. Nap mint nap, finomabbnál finomabb ételekkel látott el minket, és volt úgy, hogy lejött hozzánk, és rendet rakott, mosott, teregetett, játszott Hunorral, vagy átvett tőlem picit, hogy könnyebbé tegye ezeket a napokat számunkra. Minden nap teljesítette egy kérésemet: egyik nap pl. lehetővé tette, hogy lezuhanyozzak és aludjak, másnap az volt a kívánságom, hogy hajat is mossak, sőt, hogy kisétáljunk a legközelebbi pékségig vagy teás boltig. Ezek nagyon nagy dolgok voltak, mindig feltöltődtem és képes voltam aztán teljes erőbedobással folytatni az itthoni teendőket.
S mint már említettem Hunorral nagyon jó a kapcsolatotok. Itt például mókázik neked:
Nagyon szeret puszilgatni. Egyelőre csak a fejed búbját lehet neki: Hát így telt el a negyedik hét..s holnap már nagy egy hónapos baba leszel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése